A GDP helyett nemzeti jóléti indexet vezet be a brit kormány

Rendszeresen mérni fogja a brit lakosság boldogságszintjét a brit kormány. David Cameron miniszterelnök csütörtökön indította el hivatalosan is a programot, azzal az érvvel, hogy a nemzet általános anyagi és lelki jólétének feltérképezésére az eddig használt mérce, a hazai össztermék, vagyis a GDP nem alkalmas.
Cameron csütörtöki londoni sajtóértekezletén - ezt az érvelést alátámasztandó - kijelentette: a GDP-t alaposan emelheti akár egy földrengés is, hiszen az újjáépítés pótlólagos kiadásai a hazai össztermék gyarapodásaként jelentkeznek. Ugyanígy, ha egy várost bűnözési hullámtól szenved, az is GDP-pluszt jelenthet, mivel a lakók többet költenek lakatokra, vagy növekszik a biztonsági őrként alkalmazott munkavállalók száma.
A súlyos betegségek is növelik a GDP-értéket, mivel a nagyobb gyógyszerfogyasztás is a gazdasági aktivitást élénkítő tényezőként jelentkezik a hivatalos adatokban. Mindezek alapján a pusztulás, a bűnözés, a betegség mind "haladásként" könyvelhető el, ha az egyetlen mérce a GDP - fejtegette a konzervatív párti brit kormányfő.
A miniszterelnök idézte Robert Kennedy néhai amerikai politikust, aki már több mint négy évtizeddel ezelőtt kijelentette: a GDP "nem mutatja ki gyermekeink egészségét, oktatásuk minőségét, nem méri bölcsességünket, sem hazánk iránti elkötelezettségünket ... mindent mér, csak azt nem, ami miatt érdemes élni".
A brit kormányfő a hazai példák közül az egyik legnagyobb feszültségforrást jelentő bevándorlást említette, amely szavai szerint jót tesz ugyan a gazdasági növekedésnek, de "nem lett átgondolva" a közszolgáltatásokra és a társadalmi összetartásra gyakorolt hatása. Cameron megemlítette az olcsón árult szeszesitalokat is, amelyek ugyancsak élénkítik a növekedést, ám a rendre és a törvényességre gyakorolt hatásukat a GDP már nem méri.
A kormányfő szerint az eddigi "alapvetően elhibázott megközelítés" az oka annak, hogy a nyugati társadalmakban - jóllehet a GDP-érték évtizedeken át töretlenül emelkedett - a társadalmi elégedettség stagnált, sőt egyes esetekben még romlott is. Cameron szerint mindebből nem azt a következik, hogy a kapitalizmus kudarcot vallott, és a pénz minden nyomorúság forrása, mert ez "teljesen téves, naiv következtetés" lenne. Azt azonban hivatalosan fel kell ismerni, hogy a gazdasági növekedés csak a cél elérésének eszköze, nem maga a cél, ezért az "ország hogylétének" mérésére a GDP-nél jobb módszer kell - tette hozzá.
Ennek érdekében a brit statisztikai hivatal (ONS) jövő áprilistól a háztartások helyzetének felmérésére szolgáló kérdőívekhez új kérdéseket is csatol, de addig a lakosságtól is várja az ötleteket arra, hogy pontosan milyen kérdésekkel lehetne a puszta anyagi helyzeten túli általános jólétet meghatározni.
Az ONS a tervek szerint 2012-ben teszi közzé első társadalmi "boldogságindexét".    Az ötlet David Cameron régi vesszőparipája. Még ellenzéki vezetőként, 2005-ben kijelentette: ideje felismerni, hogy "az élet nem csupán pénzből áll ... nemcsak a GDP-re kell összpontosítani, hanem a GWB-re is". Ez utóbbi a "General Wellbeing", vagyis az általános jólét, jó közérzet megjelölése.

Eredeti cikk (en)

©1999-2010 Index.hu Zrt. Minden jog fenntartva.
2010. november 25., csütörtök 20:55
 
Copyright © Buddhizmusma - Olvasóterem