Mandarava hercegnő életei és megszabadulása


The Lives and Liberation of Princess Mandarava



Mandarava hercegnő a 8. században, az indiai Zahor királyságban, az uralkodó leányaként született meg. Mivel számtalan kalpával ezelőtt elérte a megvilágosodást, már kicsi gyermekként a dharmának kívánta szentelni az életét.



Néhány évvel később találkozott tanítójával, Guru Rinpocséval, kinek partnernőjeként sokszázezer lényen segített.

Élettörténetének e rövid beszámolója egy terma: Guru Rinpocse adta, Jese Cögyal rejtette el, és a híres tertön, Samten Lingpa tárta fel. A könyvben ennek fordítása található meg (angolul).

A könyvet az Európa Centrum dharmashopjában vettem, és mélyen inspirálónak találtam. A szöveg rendkívül érzékletesen írja le a nehézségeket, melyekkel Mandarava szembesült a gyakorlása során. Csak ajánlani tudom mindenkinek!


Íme az egyik történet rövidítve, ajánlóként:

A Vadzsra Mester éppen elutazni készült a Maratika-barlangba, hogy ott megvalósítsa a halhatatlanság állapotát.


Tanítványai könyörögve kérték, hogy maradjon, mindhiába. Ekkor Guru Rinpocse Mandaravához egy vadzsra dalt énekelt: „Emaho! Csodálatos ifjú leány, kinek teste fénylően tündököl! Gyönyörű alakod bájos, kecses, és tökéletesen fenséges. Ragyogó mosolyok szépséges hölgye, téged hibák nem szennyeznek. Vadzsra tested egy gyönyörű lótuszra emlékeztet. Nyugodt, ifjú formád, mely a tökéletesség minden jelét magán viseli oly fénylően ragyog, hogy lenyűgöző szépsége azonnal elbűvöli tudatomat, amint rád pillantok. Ám e virág, Mandarava, csak egyszer fiatal. Figyelj most rám nagyon, nemes tulajdonságok hercegnője:

Ha a szenvedésteli létezés e végtelen óceánjában korábbi tetteink eredményeivel vagyunk elfoglalva, az csak még értelmetlenebb elfoglaltságokhoz vezet. Most elérkezett az idő, hogy egy jelentőségteljesebb jövőt teremts. Valósítsd meg a szent Dharmát, fiatal hercegnő! […]”

E szavak hallatán Mandarava így válaszolt meghatódva:
„Emaho! Fiatal férfiú, kit oly gyönyörteli látni! Tested tökéletesen arányos minden pontján; magadon viseled a tökéletesség fő és kisebb jeleit. […] Akármilyen erősen érzem soha nem szűnő szereteted és együttérzésed ajándékát, tudatom mégsem bírja elviselni, hogy Tőled távol legyek. Mostantól, az összes jövőbeli életen át, kérlek mindig tarts együttérző, szerető gondoskodásodban! […] Azért, hogy soha ne kelljen elválnunk, kérlek vigyél magaddal az utazásodra, és tárd fel a titkos tan értékes útját!”


A Vadzsra Mester így válaszolt:
„Szépséges leány! Noha szerencsés karmával rendelkezel, ahhoz, hogy a titkos ösvényen járj, képesnek kell lenned arra, hogy a legnagyobb nehézségek közepette, akár az életed árán is szorgalommal gyakorolj! […]”

Mandarava így szólt:
„Soha meg nem szűnő bizalommal, tiszta látásmóddal és mélységes odaadással rendelkezem. Kérlek vigyél magaddal az utazásodra. Még ha földet és kavicsokat is kell ennem azért, hogy fenntartsam magam, akkor is menni akarok!”

Ezután a Vadzsra Mester így szólt:
„Ó jaj! Akkor kelet felé távozom. Te, fiatal leány, fordulj arcoddal kelet felé. Maradj ebben a pozícióban. Amíg újból nem találkozunk, akármennyire is rémült leszel, tartsd meg tiszta látásmódod bátor méltóságát!”
Ezután a guru felemelkedett a térbe, majd dakinik kíséretében távozott.

Zahor királyát, a király minisztereit, alattvalóit, és az egybegyűlteket elborította a szomorúság. Fájdalomtól elemésztve, szakadatlanul zokogva könyörögtek a guruhoz.

Másnap hajnalhasadtakor körülnéztek, és látták, hogy Mandarava elment, feladva ragaszkodását a királyhoz, rokonaihoz, kíséretéhez, vagyonához és tulajdonaihoz. Ugyanakkor egyensúlyát megtartotta, az oddiyana-i guru, Padmasambhava szerető kedvességének és együttérzésének védelmező hálójában helyet foglalva. Útja során keresztülhaladt számos völgyön és országon, majd hirtelen egy lakatlan helyen találta magát, amely minden elképzelést felülmúlóan rémisztő, haraggal teli és barátságtalan volt.

Három hosszú napon át egy sziklás szakadékban ragadt, étel, ital és hajlék nélkül. Csontig fagyott és éhezett. Csak trópusi madarak és vadállatok hátborzongató hangjait hallotta. Végül sikerült egy csúcsra felkapaszkodnia, ekkor azonban látta, hogy a végzet rémisztő szakadékába kell leereszkednie. Ekkor, bátorságát elveszítvén, zavarodott bánatában szíve mélyére nézett, ahol spontán, mély odaadása guruja felé változatlan maradt. Kétségbeesésében így zokogott: „Kye ma! Kye hu! Ó Guru Oddiyanaból! Guru, aki feltárja a megszabadulás útját! Kérlek nézz rám könyörületes együttérzéseden keresztül! Először is, megérkeztem ebbe az északi országba. Másodszor, elnyelt egy vadállatokkal teli dzsungel. Harmadszor, a sziklás szakadékban zúgó víz hangja hasogatta a fülemet. Félek, hogy egy barbár országban vagyok, ahol démonok és kannibálok törhetnek rám! Ó kegyelem jóságos ura, hol talállak most meg? Nélküled a tudatom ingatag és gyenge! […]” Majd könnyezve a földre zuhant.

Mindentudásán keresztül a Lótusz Guru (Padmaszambhava) tudatában volt Mandarava bánatának, így elment hozzá. Mandarava zokogott guruja jelenlétében, és a hála érzése olyannyira elborította, hogy megragadta és szorosan ölelte őt. Ekkor a guru így szólt:
„Hová tűnt bátorságod félelemnélküli fogadalma most, hogy szembesültél egy ilyen rosszindulatú és féktelen vidékkel? Egy félelmetes hely, mint amilyen ez is, csak segíti a gyakorló igaz gyakorlatának megjelenését. Az ellenséges körülmények a gyakorló igazi kincsei. Egy ilyen páratlan elvonulási hely a legbelsőbb Dharma megvalósításának legmagasabb rangú pontja. Egy ijesztő, kényelmetlen hely nem más, mint a kés, amely átvágja a csapongó gondolatokat. A haraggal teli temetők azok a helyek, ahol leleplezhetjük az eternalizmus
csalfa nézeteit (valóságosság illúziójában való hit).
A terméketlen, rémisztő vidék illuzórikus voltának felfedezése a legbelsőbb szent Dharma felfedezése. A dzsungel hangja bevezető a bardóba (közteslét, mint a halálé). Szomorúság és vidámság, igazság és csalárdság – ezek nem létezőek.
A guru iránti igazi odaadás gyakorlata nem más, mint a soha nem halványuló mély bizalom kifejlesztése. Ez az alap, ahonnan a bardóból való megszabadulást kereshetjük. A bardóban a félelmetes hangok ezer sárkány üvöltéséhez hasonlatosak; olyanok, akár a halál ura közeledő hírnökeinek hangja.
A sötétség e tárháza nem oszlatható el egy eonnyi fénnyel sem. Olyan, mintha egy sűrű erdőben ragadnánk, ahol mindenfelé éles fegyverek vannak, a nyolc ijesztő keskeny ösvénnyel és a négy haragos hanggal. A szenvedés elviselhetetlen és minden elképzelést felülmúl!”

Ebben a pillanatban Mandarava negativitásai és elhomályosulásai megtisztultak, és minden nemes kvalitás, amely megjelenik az úton, felébredt a tudatában.

Kilátás Mandarava barlangjából

Ez volt az a fejezet, amely bemutatja, hogy a guru miként tudja megszabadító instrukcióin keresztül felébreszteni a tanítvány tudatában a szamszara elhagyásának a jeleit, és hogy Mandarava hogyan találta meg a Dharma valódi útját.


forrás az Amazon-on:


Copyright © Buddhizmusma - Olvasóterem